11. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Interjú Máté Péterrel
Forrás: 7ora7.hu

Máté Péterrel, a POSZT OFF-programjainak koordinátorával beszélgettünk a pécsi szemle utolsó napján elsősorban arról a bizonyos fesztiválhangulatról, amiben jól érezhetően szűkösebb volt az idei év a korábbiaknál, ennek okairól – elsődlegesen Föníciáról –, a romatematikáról, szakmai beszélgetésekről és a POSZT jövőjéről.

► A Te neved gyakran felmerül a POSZT OFF-programjai kapcsán, de senki általam megkérdezett nem tudta pontosan megmondani, mi a szereped annak szervezésében, kiválogatásában. Mielőtt bármibe is belekezdenénk, jó lenne tisztázni, ki is vagy te voltaképpen a POSZT-on.

Máté Péter (MP): Egészen pontosan az a titulusom, hogy az OFF-programok koordinátora. Négy-öt csapat szervezi az OFF-ot, ezek közül mondjuk, az egyik vagyok én. Azért felelek, hogy az egész háló működjön, az egyes helyeknek legyen karaktere és üteme, ne legyenek személyi ütközések, ez az egész működjön és legyen fazonja. Ha tetszik, egy szervezéstechnikus vagyok, aki e mellett a programok egy részét is szervezi.

Az OFF programjai kapcsán állandóan felmerülő „válogatás” szót el kellene felejteni, szó sincs itt a versenyprogramokhoz hasonló, szélesebb merítésből, adott szempontok alapján a legjobbak kiválasztásáról, a POSZT OFF nem valamiféle best of. Nem ez a feladata. Evidenciának tűnik, hogy a POSZT fesztiváljellegét elsősorban az OFF (Országos Fesztiválmelletti Fesztivál) programja hivatott biztosítani.

A versenyprogram lényegénél fogva elitista, Pécsnek rangot jelent, de sok emberhez eljutó városi eseményt nem, talán pár ezer pécsi értelmiségi kap jó minőségű előadásokat, anélkül, hogy darabonként 10 ezer forintokat elköltene csak útiköltségre. Azonban ezt Pécs lakosságának többsége nem venné észre, az egész „beszorulna” a Nemzeti Színházba. A Jordán-féle POSZT „licensze”, lényege éppen az volt, hogy idehozni egy versenyprogramot, ami Pécsnek komoly presztízst jelent, és köré szervezni egy fesztivált, ami a szélesebb pécsi közönségnek lehet izgalmas élmény, vagyis ez teszi észrevehetővé a városban, az utcákon, hogy van egy fesztivál. És ezért az egészért Pécs városa folyamatosan és sokat áldoz pénzben és odafigyelésben egyaránt.

Bizonyos értelemben az OFF-programoknak mindig is három rétege volt. Voltak a szakmai programsorozatok, amibe a szakmai vita is beletartozik, volt egy köztes sáv, ami részint a színművészetis hallgatók vizsgaelőadásaiból, részint ismert művészek önálló estjeiből állt (és amelyek zöme fedett programhelyeken zajlottak), ide csempészem be az olyan, általam mániákusan gyűjtött furcsaságokat, amit a köztudat nem tart színházszerűnek, ide tartoznak a kiállítások is, és van a harmadik, általam Fiesztának hívott sáv, ahová a minőségi cigány népzenétől a színészzenekarokon át a populáris, de míves zenekarokig szinte minden belefér. Más szempontból nézve az OFF-hoz tartoznak – a fenti három kategória valamelyikébe – olyan társult, de független programsorozatok, mint a Dramaturg Céh Nyílt Fóruma, a PanoDráma programja, idén például a pécsi Színes Gyöngyök Egyesület fesztiválja.

► Az idei POSZT-tal kapcsolatban mi is, mások is fanyalogtak, idén elsősorban éppen a fesztiváljelleg elmaradása miatt. Te évek óta résztveszel a POSZT munkájában, az OFF-programok koordinátoraként, így kellő rálátásod lehet arra, hogy mi állhat e sokaknak szemet szúró változás mögött.

MP: Egyszerű a válasz: minderről a föníciaiak tehetnek, az ő zseniális találmányuk. Az OFF-on a mostani mintegy 130-cal szemben általában 170-180 program volt. A fesztiválérzetet éppen ez a – számszerűleg viszonylag kicsi, de OFF-mértékkel költségesebb, a fesztiválizgalom szempontjából viszont annál fontosabb – 30-40 program adta, ami most hiányzik. Emögött az áll, hogy sokkal többe került a versenyprogram mint tavaly, és (hasonlóan az idei évi általános fesztiváltámogatásokhoz) a központi kulturális költségvetési forrás is kevesebb volt.

Ráadásul erről nagyon későn született meg a végleges döntés, tavaly, bár nem tudtuk, mikor érkezik, de legalább tudtuk, mi az, ami még nincsen a fesztiválkasszában, ezzel szemben idén csak az volt tudható, hogy sokkal kevesebb lesz a központi támogatás. A végleges összegről akkor érkezett a biztos információ, amikor már nyomdában volt a műsorfüzet. Miután a POSZT lényege, magja a versenyprogram, amit így – jelentősen kisebb büdzséből – is finanszírozni kell, ahol szorítani, spórolni lehetett, az a szállásköltségek és az Off programok. Idén egész egyszerűen azért kisebb a fesztiválhangulat, mert egyrészt kevesebb volt a szálláshely biztosítással meghívott vendég, másrészt mert kiesett az Off programok közül a fent említett középsősáv 30-40 programja.

Azért még két dolgot nem szabad elfelejteni, amikor azt mondom, hogy a POSZT idei OFF-programja – mind költségekben, mind produkciószámban – valóban szegényesebb volt, mint a korábbi éveké. Ez az év a POSZT történetében minden szempontból az átmenet éve volt. Átmenet éve volt a POSZT vezetése szempontjából és a fesztiválhelyszínek tekintetében is: megszűntek, illetve az utolsó pillanatig bizonytalamok voltak eddig használt helyszínek, az újak viszont – a Bóbita Bábszínház kivételével – még nem készültek el. Ebben a helyzetben Stenczer Bélával úgy döntöttünk, hogy azt visszük tovább, amit eddig értéknek tartottunk és a csökkent forrásokból is megoldható, a POSZT nevű kabát újragombolása pedig a most felállt új vezetés feladata lesz. (Hogy mi legyen az OFF-programok helye és szerepe a POSZT-on, azt annak a két embernek kell eldöntenie, aki a POSZT-ot jegyzi, és ebből idén csak az egyik volt meg, Stenczer Béla fesztiváligazgató, hiszen Márta István művészeti vezetőként olyan későn lépett be, amikor már nem tudott a program előkészítésében részt venni, ezért is használja a „jövő-előkészítő” címet.)

Két dolog közül választhattunk: vagy odaöntjük a hígat, hogy kilóra meglegyen, vagy megtartjuk a minőséget, és akkor annyi program lesz, amennyit a rendelkezésre álló kevesebb pénzből finanszírozni és elhelyezni tudunk. Az utóbbi melletti, nagyon tudatos döntés volt.

► Amit személyesen leginkább hiányoltam, azok a legváratlanabb helyszíneken a legváratlanabb pillanatban kipattanó performanszok, mozgásművészeti előadások, akciók.

MP: Mivel a Kossuth térrel (ez volt az egyetlen új kezdeményezésünk) idén létrejött egy eddig nem volt lehetőség, megpróbáltunk létrehozni ott egy újabb helyszínt, és többek között az olyan jellegű produkciókat is ide koncentráltuk, amit hiányolsz a Király utcából.

Bizonyos értelemben a Kossuth téren fellépők mindegyike a POSZT „kísérleti nyula” volt, akikkel voltaképpen teszteltük a teret. Az itteni programok közös nevezője az volt, hogy (egy olyan helyszínen, ami sem a Jókai térre, sem a Sétatérre nem hasonlít) szabadtéri események laza halmazát állítsuk össze, amibe a gólyalábasok és zsonglőrök produkciója, különféle táncprogramok, a Jordán Tamás által vezetett közös versmondás vagy a Pécsen hagyományos közös éneklés éppen úgy belefér, mint az utcaszínház vagy a professzionális színházak tanyaszínházi jellegű előadásai.

► A Kossuth téri élmények talán legerősebbike a helyenként elviselhetetlen, árnyéknélküli hőség volt. Úgy tűnt, a délutáni programok csekélyebb látogatottságának egyik fő oka talán éppen ez a sajátos hőhelyzet.

MP: A Kossuth tér esetén két alapvető nehézséggel kellett számolnunk: egyrészt túl nagy és tagolatlan, másrészt kopár, nagy sík felület tükrözi vissza a napsütést. Az idei tapasztalatok alapján végig kell gondolni ennek az új térnek a lehetőségeit, hogy szép időben tud-e, és ha igen, mi módon tud működni. Meg kell osztani a teret például installációkkal, és talán az árnyékolás, az ideiglenes fedések növelése segít, amit a Jókai téren már évről évre tapasztalunk, de ezzel kapcsolatban bizonyosan van még átgondolnivaló.

► A tematikus súlyt kapott roma kultúra szempontjából nem tűnt szerencsésnek sem a Tollfosztás című színházi előadás, sem a Színes Kavalkád Roma Fesztivál fantázianevű programsorozat. Mintha nem lettek volna kellően fajsúlyos reprezentánsai annak, amit a roma kultúrával vagy akár a kavalkád szóval kapcsolatban szokásunk elképzelni.

MP: Ami a cigány tematikát illeti – tisztázzunk néhány dolgot. Először is – és ez a programfüzetből azért kiderül – a Színes Kavalkád társult program volt, egy helyi roma szervezet, a Színes Gyöngyök fesztiválja. Pécsen van egy nagy roma közösség, vannak szervezetei, az egyetemen romológia szak, és van erős roma kulturális jelenlét. Mivel e tekintetben vannak tapasztalataim az összehasonlításhoz, szerintem ez a fesztivál minőségi cigányprogram, amely a cigány kultúra többfajta színét is megmutatja a színes-zenés happy buliktól az irodalmi esten, filmvetítéseken és szakmai programokig.

Egy ilyen programsorozatnak az a célja, hogy a cigány kultúra rangját, értékét és sokszínűségét nem cigányok számára is élményt adó módon mutassa be az ebben az esetben nem megkerülhető (és nem is megkerülendő) szociális kérdésektől a közmegegyezés szerint művészeti értéknek tekintett produktumok bemutatásán keresztül a mulatásig. És szerintem ez sikerült a Színes Gyöngyöknek.

Néhány programmal a POSZT OFF társult be, például az Athe Sam együttes koncertjével, amely az ország néhány vezetőcigány zenei együttesének a prímásaiból áll, és a budapesti Athe Sam fesztiválról kapta a nevét, ahol megalakult, és amelynek néhány szervezője is játszik benne. Ide tartozik a Tollfosztás is, amit én akartam a POSZT-on megmutatni, mert – ismét szerintem – ez egy jó előadás. Hiteles, őszinte, tiszta és kemény dolog, nagyon tehetséges gyerekekkel, akik egyszerűen arról beszélnek, mit jelent Magyaroszágon cigány fiatalnak lenni. Ha valaki beül a nézőtérre, és – bármiféle más színházi előadáshoz is nélkülözhetetlen módon – úgy dönt, hogy valóban ott van, akkor annak a valakinek ez átjön (többeknek át is jött).

► Többször felmerült idén a szakmai beszélgetések megváltoztatásának igénye.

MP: Az a probléma, hogy megpróbálunk összevonni összevonhatatlan dolgokat, tizenegy éve létezik. Egy színházi fesztivál protokolljához, eljárásszabályzatához hozzátartozik a szakmai találkozó, ahol a szakma az adott produkciókról és az adott produkciók kapcsán fontos kérdésekről eszmét cserél. Ha nem lenne, mindenkinek hiányozna. De el kéne dönteni, hogy közönségtalálkozót, szakmai vitát vagy szakmai találkozót akarunk, mert ez három különböződolog.

Ez a mostani (egyszerre szakmai vita jellegű és közönségtalálkozó-szerű) forma csak akkor működik, ha nagyon felkészült a moderátor és nagyon jó passzban vannak a hozzászólók, amitől olyan erős súlypontokat kap a beszélgetés, hogy kiszorulnak a különben elkerülhetetlen melléfecsegések.

Ha fellazul a hangulat, akkor olyan dolgok történnek, amitől minden tiszteletemmel együtt feláll a szőr a hátamon: a méltán nagy tekintélyű művészek oltári blődségeket mondanak, és megszólal a „nép hangja”, hogy „én úgy szerettem, amikor a művész úr …”, vagy még rosszabb, amikor „én úgy szerettem, amikor a Peti …”, és ezután megindul az a letye-fetye, aminek a szünetekben és a kávézókban lenne a helye. Egyelőre próbáljuk megkeresni a helyes megoldást, de talán nem vagyunk elég bátrak ez ügyben.

► Vélhetően mindattól sem függetlenül, amiket te most elmondtál, idén többször szóba került a POSZT jövőjének kérdése. Te hogyan látod mindezt a “partvonal” mellől?

MP: Egy és oszthatatlan magyar színházi szakma természetesen nincsen, csak ez az egy könnyen (meg)osztható. Hogy létezik-e és milyen az egységes magyar színházkultúra, az nem a POSZT-tól függ. Hogy marad-e, az nem a szervezőkön múlik, hogy milyen lesz, az is csak részben, ez a fesztivál a tükre lehet színházi közállapotainknak (ha sikerülne P-OSZT-ként megfojtani, akkor az a tükörcserép). Ha a szakma hagyja, hogy a jól ismert magyar közélet és közpolitika maga alá gyűrje, akkor a POSZT olyan lesz, mint az Alice Csodaroszágban fakutyája, szép lassan elhalványul, és már csak a mosolya lesz látható. Ha a színházcsinálók közössége képes önmagával, ha nem is kibékülni, de legalább szót váltani, akkor a POSZT-nak van jövője.

Török Ákos